Nos hát. Augusztus 30-ával megkezdődött a kendos Újév. Ünnep ez a javából. Természetesen első hétre kapásból lebetegedtem, s bár ezúttal kivételesen nem lábon hordtam ki a kórt, ami igen nagy kínokat okozott a helyváltoztató mozgás hiányának okán, azért Vízilabda EB kárpótolt némileg (na, nem a végeredmény).
És akkor lementem edzésre és teltek a hetek és azon kaptam magam, hogy pont ugyanott vagyunk (én és a bokám), mint a 6 hetes kényszerpihenő előtt. S bár ez továbbra sem nyígás blog, annyit azért még hozzátennék, hogy hétfőn nem voltam edzésen, és előtte hétvégén sem voltam Répáshután edzőtáborban, és úgy érzem, mintha kb. egy éve nem kendoztam volna, ami igen kellemetlen. Ugyanakkor kipihentebb vagyok, mint amikor 11-re érek haza, és a koteszag sem hiányzik, meg a talpbőr-folytonossági hiány sem. Ennyit rólam.
Tehát az elmúlt hetekben volt sok alapmozgás gyakorlás és csuklólazító feladatok. Abe mester azt mondta, egy darabig a kirikaeshira is nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk, mivel van némi lemaradásunk, és ez egy nagyon fontos gyakorlat a kikentaichi miatt (nem Ákos, továbbra sem tudom ezeket leírni 
A men vágást is elég sokat gyakoroljuk, mivel jó néhány új kendos van, aki most ismerkedik a boguban mozgás kecses művészetével, miközben divatot teremtenek rendkívül impozáns men és tenugui kreációikkal, melyekben nem a szín, agy az anyag esése, sokkal inkább a viselés módja hozza a progresszív vonalat.
Még talán annyit biggyesztenék ide a végére, hogy volt válogatott edzés is. Nem a megszokott úton mentem, így eltévedtem. A juniorokkal edzettünk, és rájöttem, hogy mennyire öreg is vagyok. Volt teremhosszas oikomi, de szerencsére az L, U, és O betűk még váratnak magukra. És most erősen remélem, hogy drága edzőnk, aki évek óta arról álmodozik, hogy egy jókis oikomi-maratonnal ajándékoz meg születés- és névnapom, jó-, rossz- és minden egyéb hangulatom alkalmából, nem olvassa e sorokat. Ha mégis, akkor üzenem, hogy találtam pár rossz shinai szálat, ha még igényt tart rá.
