Mivel jelen pillanatban helyváltoztató mozgásra nem vagyok képes, lejegyzem a hétvégi klubtáborral kapcsolatos legfőbb gondolataimat – kivételesen nem a megszokott kronologikus sorrendnek induló, majd kaotikus egyveleggé váló “rendszerben”, hanem tételenként.
Társaság: hát mindenki kivétel nélkül nagyon aranyos volt. Nem voltunk sokan, viszont szerintem kevesen. Hasizomlázam nem az erősítő gyakorlatoktól lett, és hiába, hogy 2x annyi kezdő volt, mint büszke bogu-tulajdonos, senki nem szégyenlősködött hozzászólni a másikhoz, sőőőőőt. De lehet, hogy éppen ezért. Rengeteg mindent tudnék felsorolni, ami tetszett ebben a 1,5 napban. Nagyon sokan voltak, akikre rá lehetett bízni ezt-azt, ugyanakkor nem telt el úgy 5 perc, hogy ne nevettünk volna. Én láttam az őszinte lelkesedést, és néhányan mondták is, hogy alig várják, hogy jövőre ők is ott vívhassanak velünk éjszaka, és nagyon remélem, hogy ez a kedv ki is tart a kritikus pillanatig.
Programok: szokásos, csapatos felosztás (A, B, C), és a hagyományoknak megfelelően az A csapatba osztottam be magam, így természetesen ez végzett az előkelő 3. helyen. A feladatokból mindenki kivette a részét, a lehető leglelkesebben csinált magából bohócot a társaság és a móka kedvéért. A szombat esti úgynevezett “buli” keretében egy kis éjszakai – állítólag minimum 1,5 órás jigeikora is sort kerítettünk, mellyel kapcsolatban Abe sensei meg is jegyezte, hogy az elmúlt 18 évben személyesen még nem volt szerencséje ilyet látni Magyarországon. Természetesen néhányan a free jigeiko helyett a hard drink keikot választották, ami a vasárnapi edzésen meglehetősen stabilos alapot adott a szórakozásra. Konkrétan én nem gondoltam, hogy valaha látok embert valahol az ittasság és a másnaposság közötti állapotban, kívülről taichinak látszó, energiagyűjtő gyakorlatokat végezni, miközben tulajdonképpen az állva maradás is komoly kihívást jelent számára.
Edzések: voltak. Éppen elég lett volna, ám mi az éjjeli kis pluszt józan ész híján hozzácsaptuk, így az utolsó edzésen már olyan laza-laza voltam, mint a beton. Nem csak kendoztunk ám, hanem foci is volt, mi több: női foci is. Nos, nekem az ilyen jellegű játékokkal csak az az egyetlen problémám volt mindig is, hogy egy gömb alakú tárgyat kell kergetni, ami ugyebár gurul. De nem tört el semmim. A nagy számok törvényének köszönhetően még gólt is rúgtam. Egyébként öröm volt nézni, hogy azok, akik első nap még igencsak bajban voltak azzal, hogy milyen összefüggés van a különböző végtagjaik között az úgynevezett kendo alapmozgás közben, másnapra mennyi mindent megértettek, és milyen sokat javult a mozgásuk.
